Hódmezővásárhely Lakosságszolgálati iroda

« belépés
portál saját oldal

Lakosságszolgálati iroda
a A





Irodavezető: dr. Makó András
Elérhetőségei: Tel: (62) 530-118
E-mail: makoandras@hodmezovasarhely.hu


A Lakosságszolgálati Iroda tevékenységi köre túlnyomóan a klasszikus igazgatási-hatósági területeket, illetve feladatokat öleli fel.

Az iroda szervezeti egységeit képezik az alábbi csoportok:
1. Lakás- és Helyiséggazdálkodási Csoport
2. Okmányiroda, Mezei Őrszolgálat és Rendészeti Csoport
3. Népjóléti Csoport
4. Építéshatósági és Környezetvédelmi Csoport
5. Általános igazgatás

Az iroda élén irodavezető áll, aki szervezi, koordinálja és irányítja az egyes csoportok munkáját.
Tekintettel az iroda tevékenységének szerteágazó jellegére a Lakás- és Helyiséggazdálkodási, az
Okmányiroda, Mezei Őrszolgálat és Rendészeti Csoport, és az Építéshatósági és Környezetvédelmi Csoport élén csoportvezető, illetve főtanácsadó áll, aki felelős az általa irányított területen folyó szakmai munkáért. A csoportvezető, főtanácsadó irányítása alá nem tartozó köztisztviselők közvetlenül az irodavezető irányítása alatt látják el feladatukat.

Az iroda széleskörű feladataiból eredően közvetlen kapcsolatot tart a Polgármesteri Hivatal többi
irodájával, a Közgyűlés bizottságaival, részt vesz a közgyűlési anyagok előkészítésében. A meghatározott ügyfélfogadási rend keretében a lakosság rendelkezésére áll, ellátja a különböző szintű jogszabályokból eredő hatósági feladatokat.

a ALakosságszolgálati iroda

› Általános Igazgatás

Az Iroda ezen területe széleskörű általános igazgatási tevékenységet lát el, valamint intézi a lakosság részéről beérkező észrevételeket, panaszokat. Az irodába integrálva végzi tevékenységét a gyámhatósági feladatokat ellátó ügyintéző, a hivatásos gondnok, a marhalevél-kezelők és a szabálysértési előadók.

Az általános igazgatás feladatkörébe tartozó tevékenységet végzők közvetlenül az irodavezető irányítása alatt végzik tevékenységüket.


Az egyes feladatok az alábbiak:

- ügyfélfogadás, tájékoztatás,
- vadkár bejelentéssel kapcsolatos ügyek,
- állategészségügyi szakfeladatok:
*méhészetek nyilvántartása, tájékoztatása,
*állatbetegségekkel összefüggő, állategészségügyi zárlattal kapcsolatos feladatok ellátása,
- állattartási ügyekkel kapcsolatos feladatok a helyi rendelet alapján,
- növényvédelmi, mezőgazdasági szakfeladatok,
- hirdetmények kezelése,
- fürdőhely kijelöléssel kapcsolatos feladatok,
- hatósági bizonyítványok kiállítása,
- közterület-használattal kapcsolatos hatósági ügyek,
- útépítési érdekeltségi hozzájárulás kivetésével kapcsolatos feladatok előkészítő munkái az
illetékes bizottság részére,
- hagyatéki ügyek intézése a 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet alapján:
*hagyatéki eljárás lefolytatása a halott vizsgálati bizonyítvány alapján,
*póthagyaték felvétele,
*helyszíni ingóleltár felvétele, az érintettek kiértesítése,
*leltár felvétele előtt szükség szerint az ÁNTSZ megkeresése fertőtlenítés céljából,
*biztosítási intézkedés kérelemre vagy hivatalból,
*külföldi állampolgár belföldön bekövetkezett haláláról jelentéstétel az Igazságügyi Minisztériumnak a szolgálati út betartásával, valamint az MNB értesítése a leltár egy példányával,
*jelentéstétel a belföldön meghalt magyar állampolgár után külföldön maradt vagyonról,
*köztemetés esetén a Népjóléti Csoport megkeresése (amennyiben ingó és/vagy ingatlan vagyon maradt),
*földhivatal megkeresése tulajdoni lap másolat iránt,
*adó- és értékbizonyítvány beszerzése
- gyámhivatal határozata alapján leltár felvétele,
- tartási szerződés teljesítésének ellenőrzése (önkormányzati tulajdonú lakás esetén),
- munkáltatói támogatások nyilvántartása, behajtási iránti intézkedések,
- önkormányzati támogatások nyilvántartása, behajtás iránti intézkedések,
- lakossági panaszok, észrevételek, közérdekű javaslatok, bejelentések intézése, a hatáskörrel rendelkező irodához, szervhez történő továbbítása,
- a fenti ügyekkel kapcsolatos fénymásolási feladatok ellátása az ügyfelek részére.

› Szabálysértési és birtokvédelmi ügyek

A csoport tevékenysége a szabálysértési és a birtokháborítási ügyek intézését foglalja magában.


A csoport tevékenysége a szabálysértési és a birtokháborítási ügyek intézését foglalja magában.

A szabálysértési ügyekben az 1999. évi LXIX. törvény és a 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet,
valamint a helyi önkormányzati rendeletek alapján jár el az alábbiak szerint:
- gyakorolja az elsőfokú szabálysértési hatósági jogkört,
- a feljelentés alapján tisztázza a tényállást, amennyiben a feljelentés adatai nem szolgálnak elegendő alapot a felelősség megállapítására, illetőleg az eljárás megszüntetésére, a tényállás tisztázása érdekében felhívja a feljelentőt további adatok közlésére,
- meghallgatja az eljárás alá vont személyt, szükség esetén a sértettet, a feljelentőt, illetve tanúkat,
- szakvéleményt szerez be, meghallgatja a szakértőt, illetve szaktanácsadót,
- iratokat, egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket szerez, illetve szereztet be, külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján más szerveket adatközlésre hív fel,
- indokolt esetben megkeresést bocsáthat ki meghallgatás foganatosítása végett,
- ismeretlen helyen lévő eljárás alá vont személy, tanú, szakértő lakó-, illetve tartózkodási helyének megállapítása céljából megkeresi az Okmányirodát, vagy az utolsó lakó-, illetve tartózkodási hely szerint illetékes szervet,
- megkeresi az illetékes rendőri szervet a lakcímen való tartózkodás tényének ellenőrzése végett,
- az eljárást határozattal megszünteti, ha annak törvényi feltételei fennállnak, a megszüntető határozat egy példányát megküldi az ügyésznek,
- kötelezheti az elkövetőt a szabálysértéssel okozott kár megtérítésére, ha annak törvényi feltételei fennállnak,
- a határozatai ellen benyújtott panaszt felülvizsgálja, ha annak nem ad helyt az iratokat 3  napon belül megküldi az illetékes ügyészségnek,
- az eljárás alá vont személy felelősségének megállapítása esetén pénzbírságot szabhat ki, figyelmeztetést, járművezetéstől eltiltást, kiutasítást, illetve elkobzást alkalmazhat, valamint kártérítést és eljárási költséget határozattal állapíthat meg,
- az érdemi határozatok ellen a határozat közlésétől számított 8 napon belül az eljárás alá vont személy törvényes képviselője, vagy védője és a sértett kifogását elbírálja,
- a kifogás alapján a határozatot visszavonhatja, vagy a kifogást tevő javára módosíthatja, amennyiben erre nem kerül sor, az iratokat az illetékes helyi bírósághoz teszi át, az elkésett vagy nem a jogosult által előterjesztett kifogást elutasítja,
- az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a szabálysértési hatóság közvetlen letiltást bocsát ki, ha erre nincs lehetőség, akkor elrendeli a tartozás adók módjára történő behajtását, ha erre sincs lehetőség, vagy aránytalan hosszú idővel járna, akkor a pénzbírságot az elkövető beleegyezése esetén közérdekű munkára változtatja át,
- ha az elkövető nem járul hozzá a közérdekű munkavégzésre kötelezéshez , akkor a pénzbírságot elzárásra kell átváltoztatni, melyről a helyi bíróság rendelkezik, e feltételek fennállása esetén a szabálysértési hatóság az ügy iratait haladéktalanul megküldi a bíróságnak,
- az elkövető méltányossági kérelmet nyújthat be a pénzbírság végrehajtásának mellőzése céljából, amelyet a szabálysértési hatóság a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjéhez terjeszt fel elbírálás végett,
- fiatalkorúak ügyében mindig meghallgatást tart, amit a törvényes képviselő, vagy a gyámhatóság jelenlétében végez,
- engedélyezi a pénzbírság részletekben történő megfizetését, vagy a fizetés elhalasztását,
- nyilvántartja a kiszabott, valamint a lerótt pénzbírságokat, leírja, törli az elévült,  illetőlegelzárással letöltött pénzbírságot,
- az ügyintézésről éves statisztikai jelentést készít.

A birtokháborítási ügyekben az 1959. évi IV. törvény. (Ptk.) vonatkozó szakaszai alapján az
alábbiak szerint jár el:
- fogadj az ügyfelet, részére tájékoztatást és tanácsadást végez,
- indokolt esetben helyszínel kérelem felvétele nélkül is,
- a kérelmet jegyzőkönyvbe veszi,
- kérelem folytán tárgyalást kitűzi, idézést kibocsátja,
- tárgyalást, tényállást tisztázza, a felet meghallgatja,
- kísérletet tesz egyezség létrehozására, egyezség esetén azt jóváhagyja,
- egyezség hiányában a tényállás további tisztázása érdekében tanút, szakértő(ke)t hallgat meg, helyszínel, határozatot hoz,
- határozat nem teljesítése esetén - kérelemre - végrehajtási eljárást folytat le,
- határozatot hoz végrehajtási kérelem tárgyában,
- fellebbezés esetén az iratokat felterjeszti a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz,
- a jogerős határozatot megküldi a pénzkövetelések nyilvántartójának,
- kapcsolatot tart a bírósággal és a másodfokú hatósággal.

› Gyámhatóság, hivatásos gondnokok


Az 1997. évi XXXI. törvény a jegyző részére is állapít meg feladat- és hatáskört, amit a hivatalon belül a gyámhatóság lát el az alábbiak szerint:
- teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel,
- külön jogszabályban meghatározott esetben ügygondnokot, eseti gondnokot rendel ki, a kirendelt gondnokot felmenti, továbbá megállapítja munkadíját,
- a gyámhivatal felkérésére a gyámsági és gondnoksági ügyekben leltározási feladatokat végez,
környezettanulmányt készít, valamint közreműködik a gyámhivatali határozat végrehajtásában,
- felveszi a szülő nyilatkozatát, amelyben hozzájárul gyermeke ismeretlen személy általi
örökbefogadásához,
- dönt a gyermek védelembe vételéről és annak megszüntetéséről,
- a gyermeket azonnali intézkedést igénylő esetben a különélő másik szülőnél, más
hozzátartozónál vagy más alkalmas személynél, illetve nevelőszülőnél, vagy - ha erre nincs mód - gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben helyezi el,
- a törvény vonatkozó szakasza alapján szakértőt rendel ki és ment fel, továbbá megállapítja a
szakértői díjat,
- közreműködik a gyermektartásdíj iránti igény érvényesítésében a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint,
- közreműködik a gondozási díj, valamint a megelőlegezett gyermektartásdíj behajtásában,
- ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben hatáskörébe utalt egyéb gyámügyi feladatokat.

A hivatásos gondnokok a Ptk. és a 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet vonatkozó szakaszai
szerint végzik tevékenységüket, valamint rendszeresen kapcsolatot tartanak gondnokoltjaikkal.

› Építéshatósági és Környezetvédelmi Csoport





Csoportvezető: dr. Vargáné dr. Czeglédi Éva
Elérhetőségei: Tel: (62) 530-100/255
E-mail: ceva@hodmezovasarhely.hu


• végzi az engedélyezési eljárást az épületek, továbbá műtárgyak és más építmények (a továbbiakban együtt: építmények) megépítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, bontására, az építési engedélyek rendelkezések alapján megépített építmények használatbavételére, az építménynek az engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetéstől tartósan eltérő használatára,
• közreműködik az eredeti állapotot helyreállító határozat meghozatalában, amely a kivitelezés megszüntetését, és az eredeti állapot helyreállítását, az építési engedélynek megfelelő munkaműveletek elvégzését, a műszaki követelményeknek meg nem felelő anyagok, vagy szerkezetek kicserélését, illetőleg az építmény részleges vagy teljes átalakítását, lebontását és újraépítését rendeli el, ha a kivitelezés építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon, illetőleg az állékonyságot, az egészséget, az élet- vagy közbiztonságot veszélyeztető módon történik,
• intézkedést foganatosít a hibák, hiányosságok megszüntetésére, ha az építményt a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas módon építették meg, vagy az építési munka végzése következtében idegen ingatlanban kár keletkezne.
• biztosítja az építmény jó karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, illetőleg az
építmény felülvizsgálatát, felújítását, helyreállítását, átalakítását vagy bontását, ha annak állapota az állékonyságot, az egészséget, az élet- vagy közbiztonságot veszélyezteti,
• fennmaradási engedélyt készít elő, vagy az építmények bontását elrendelő határozatot, ha
a csak építési engedély alapján végezhető építési munkát építési engedély nélkül, vagy az engedélytől jelentősen eltérő módon végezték el,
• kötelezi a kivitelezőt a jegyzőn keresztül a szükséges munkálatok elvégzésére, ha az építési munka végzése során a kivitelezés az állékonyságot, az egészséget, élet- vagy közbiztonságot veszélyeztető módon történik.
• gondoskodik az építési célra szolgáló anyagok és szerkezetek alkalmazására vonatkozó jogszabályok megtartásáról,
• ellátja az építésügyi ellenőrzési feladatokat,
• kezdeményezi építésrendészeti bírság kiszabását a jogszabály által meghatározott feltételek esetében,
• szabálysértési eljárás lefolytatását kezdeményezi az építési szabályok megszegőivel szemben.
• elkészíti és a jegyzőnek előterjeszti az elsőfokú hatósági határozatok ellen benyújtott fellebbezések felterjesztését a Csongrád Megyei Kormányhivatal felé,
• továbbítja a törvényben meghatározott esetekben a közigazgatási határozat elleni bírósági
felülvizsgálatot kérő keresetlevelet az illetékes bírósághoz,
• telekalakítás engedélyezését kezdeményezi kérelemre indult eljárásban, ha a telekalakítás
következtében az érintett terület alakja és terjedelme, valamint annak rendeltetése az építésügyi szabályoknak és a városrendezési terveinek megfelel,
• elvi telekrendezési engedélyt készít elő, kérelemre, annak meghatározására, hogy az a telekrendezéshez szükséges telekalakítási terv elkészíthető-e, továbbá milyen feltételeket kell teljesíteni a telekrendezési engedély iránti kérelem előterjesztése előtt,
• engedélyt készít elő belterületen a közparkok és véderdők területének kialakításához, belterületen a földrészletek alakjának vagy terjedelmének bármely megváltoztatásához,
• engedélyt készít elő külterületen a földrészletek alakjának vagy terjedelmének megváltoztatásához akkor, ha annak következtében 3.000 m2-nél kisebb földrészletek keletkeznek,
• elkészíti a lakó-, illetőleg üdülőtelkek kialakításával kapcsolatos műszaki munkálatokat; ennek során megrendeli a telekalakítási tervet a földhivatalnál; határozatot hoz annak jóváhagyásáról, és gondoskodik a telekkönyvi bejegyzéséről,
• elvi építési engedélyt készít elő, ha a terület tervezett felhasználása és az elhelyezni kívánt
építmény az építési jogszabályoknak és a rendezési terveknek megfelel,
• kisajátítási eljárást kezdeményez, ha a kisajátítás a rendezési terv végrehajtása céljából szükséges,
• nyilvántartást vezet az elrendelt telekalakítási és építési tilalmakról, gondoskodik azok földhivatali bejegyzéséről, illetve a bejegyzések megszüntetéséről,
• intézi az ingatlanok helyrajzi szám feltüntetésével kapcsolatos ügyeket,
• közreműködik a vélemény kialakításában a Csongrád Megyei Kormányhivatal határozata előtt, a bányászati tevékenység befejeztével a belterület újrahasznosítására,
• gondoskodik a műszaki nyilvántartás vezetéséről.
• Engedélyt készít elő:
• a, vizek medrében, valamint közcélú vízi létesítmények vízterületén vízi állás létesítéséhez.
• b, a helyi vízgazdálkodási közfeladatot érintő hatósági hatáskörben eljárva - a vízjogi
engedélyezési kötelezettség alá nem tartozó kisebb vízi munkák és vízi létesítmények körében:
• az ingatlanon keletkező 1 m3/nap mennyiséget meg nem haladó és kizárólag házi kommunális szennyvíz elszikkasztását szolgáló létesítmény megépítését, használatbavételét, átalakítását és megszüntetését, illetőleg
• olyan kút létesítését, használatbavételét és megszüntetését, amely a létesítő háztartásának (házi vízszükségletének) napi 1,5 m3 mennyiségig terjedő kielégítését szolgálja, továbbá parti szűrésű, kizárólag a talajvíz felhasználását biztosítja.
• előkészíti a jogszabályban meghatározott mértékű csatornabírságot kiszabó határozatot, közüzemi csatornamű káros szennyezése esetén,
• gondoskodik a közcsatornába vezetett szennyvíz egyedi határértékének megállapításáról, visszavonásáról és a szennyvíz előtisztítási program elfogadásáról, az ipari vízfogyasztás rendjéről szóló jogszabályban meghatározott vízfogyasztási keret megállapításáról,
• döntést készít elő a települések belterületén a vizek természetes áramlásának, lefolyásának önkényes megváltoztatása folytán a szomszédos ingatlanok tulajdonosai között felmerült vitában,
• határozatot készít elő az érdekeltségi hozzájárulás kivetéséről jogszabályban meghatározott esetekben,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, amelyben kötelezi vízelvezetési szolgalomra szomszédos telek tulajdonosát a víz átvezetésének és bekötésére szolgáló csővezeték ingatlanán történő elhelyezésének tűrésére,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, amelyben kötelezi a tulajdonost a lakosság zavartalan
ivó-, és háztartási vízellátása érdekében vízelosztó, nyomásfokozó, nyomáscsökkentő vagy
megszakító berendezés felszerelésére,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben elrendeli mellékvízmérő berendezés felszerelését, ha az ingatlanon belüli több vízhasználó fogyasztásának megállapítása érdekében szükséges,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben kötelezi a tulajdonost, hogy az ingatlanát a közcsatorna-hálózatba kösse be, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben rendelkezik a házi vízvezetékek elzárásáról,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben kötelezi a tulajdonost vízmérő felszerelésére,
ha a fogyasztott víz mennyiségének mérésére nincs berendezés,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben szüneteltetheti vagy megszüntetheti olyan üzemek vízszolgáltatását, melyeknél az ivóvíz minőségű víz kitermeléséhez nélkülözhetetlen,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben jóváhagyja az érdekelteknek a több ingatlan szennyvizének elvezetésére vonatkozó megegyezését,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben kötelezi a tulajdonost az elfolyó szennyvíz ellenőrzésére alkalmas akna megépítésére, átalakítására, ha a házi csatorna ilyen aknával nincs ellátva, vagy a meglévő akna nem megfelelő,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben kijelöli kérelemre, az útkezelők előzetes véleménye alapján a veszélyes áru szállítási útvonalát,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben elrendeli az út területén, az alatt, vagy felett elhelyezett építmény üzembentartójának költségére az útcsatlakozás felújítását, korszerűsítését,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben engedélyt ad épületek, továbbá műtárgyak és
más építmények megépítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, bontására,
• köteles védett természeti terület jogellenes zavarása, veszélyeztetése vagy károsítása esetén az ilyen magatartás tanúsítóját a tevékenység folytatásától eltiltani,
• zajt előidéző üzemi létesítményre zajkibocsátási határértéket állapít meg,
• kiszabja a zaj-, illetve rezgésbírságot,
• eljár első fokon a helyhez kötött légszennyező forrásokkal kapcsolatos levegőtisztaság védelmi államigazgatási ügyben szolgáltató tevékenységet ellátó létesítmény esetén,
• kibocsátási határértéket állapít meg,
• mérési vizsgálatot végeztet,
• nyilvántartja a légszennyező forrás jellemző adatait,
• légszennyezési bírságot szab ki.
• Engedélyezi:
• a nem védett, illetve a helyi védelem alatt álló területeken a nádas és más vízi növények égetését,
• a mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék, valamint hagyományos energia termelő berendezésben történő égetését.
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben kötelezi a tulajdonost, hogy az ingatlanát a közcsatorna-hálózatba kösse be, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak,
• döntést készít elő a települések belterületén a vizek természetes áramlásának, lefolyásának önkényes megváltoztatása folytán a szomszédos ingatlanok tulajdonosai között felmerült vitában,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben határoz a csatornaszolgáltatás során felmerülő költségek viseléséről,
• határozatot készít elő a jegyzőnek, melyben engedélyezi - külön jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően - a települési folyékony hulladékok leeresztő helyen történő
elhelyezését.

› Lakás- és helyiséggazdálkodási Csoport





Csoportvezető: dr. Balogh Gabriella
Elérhetőségei: Tel: (62) 530-184
E-mail: baloghgabriella@hodmezovasarhely.hu



A csoport élén csoportvezető áll, aki az ügyrendben foglaltak szerint, valamint az irodavezető utasításai alapján szervezi és vezeti a csoport munkáját.

A csoport feladatai különösen:
Lakás- és helyiséggazdálkodási, házkezelési feladatok ellátása, tulajdonosi érdekek védelme,
képviselete az ingatlanok értékesítése során az alábbiak szerint:
- ügyfélfogadás, tájékoztatás, lakáskérelmek, lakáscélú helyi támogatásra vonatkozó pályázatok nyilvántartásba vétele, módosítása, helyszínelésre történő előkészítése,
- a Lakásügyi Tanácsadó Testület javaslata alapján bérleti, lakáshasználati szerződések előkészítése,
- az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződések  előkészítése és az értékesítésre történő kijelölés előkészítése a Városfejlesztési és  Üzemeltetési Iroda közreműködésével,
- az ideiglenes elhelyezésre vonatkozó kérelmek nyilvántartásba vétele, módosítása, helyszínelésre történő előkészítése, a Lakásügyi Tanácsadó Testület döntése alapján közreműködés a bérleti szerződés megkötésekor,
- közreműködés a bérleti szerződések megszűnésekor a bérlemény átadása, levételekor,
- közreműködés a lakáshasználati díj, lakbér megállapításakor, változások átvezetése, nyilvántartása, kiközlése,
- bérleti jogviszonyról való lemondásokkal kapcsolatos ügyintézés, közreműködés a térítési  díjak megállapításában, egyezség megkötésében,
- bérleti szerződésben előírtak betartása, lakás, egyéb bérlemény használatának ellenőrzése,
- közreműködés önkormányzati tulajdonú bérlakások esetében a polgárok egymás közötti lakáscseréjének lebonyolításában, önkormányzati bérlakásokra, helyiségekre vonatkozó okmányok, iratok, nyilvántartások kezelése,
- bérleti szerződések felmondásával kapcsolatos ügyintézés, figyelmeztetés, felszólítás,
- közreműködés a bérleti jog felmondásában, bírósági eljárás kezdeményezésében,
- vegyes tulajdonú ingatlanok elszámoltatása más irodákkal közreműködve,
- házkezelési ügyekben bérleményekkel kapcsolatos lakhatás feltételeit veszélyeztető hibaelhárítások megszervezése, intézkedés annak megszüntetésére,
- közreműködés építési telek értékesítésre történő kijelölésében a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda elvi engedélye alapján,
- a Lakásügyi Tanácsadó Testület adminisztratív feladatainak ellátása, a Közgyűlés részére előterjesztés előkészítése,
- lakáscélú helyi támogatás keretén belül biztosított kamatmentes kölcsön nyilvántartása, behajtási intézkedések megtétele,
- az önkormányzat tulajdonában lévő bel és külterületi beépítetlen, valamint mezőgazdasági művelési ágba tartozó ingatlanok mezőgazdasági hasznosításával összefüggő haszonbérleti és használati szerződések előkészítése, nyilvántartása.

Vagyonkataszter:
- a 147/1992.(XI. 06.) Korm. rendelettel bevezetett, az önkormányzatok tulajdonába került ingatlanokról ingatlan-vagyonkataszter felfektetése és folyamatos kezelése,
- adatszolgáltatókkal (intézmények, ÉKF Kft., a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei stb.) folyamatos adategyeztetés,
- a kataszterben keletkezett változások figyelemmel kísérése, átvezetése,
- a Földhivatalból beérkezett határozatok egyeztetése a kataszterrel, a szükséges  módosítások elvégzése,
- adatszolgáltatás a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei, ügyfelek stb. részére,
- az előírt statisztikai jelentés elkészítése,
- közreműködés az adatállomány számítógépes nyilvántartásba történő felvitelében,
- az önkormányzat részére történő vagyonátadással kapcsolatos ügyek intézéséhez, továbbá az ehhez kapcsolódó testületi előterjesztés tervezetek elkészítése során adatszolgáltatás a Jogi- Közgazdasági Iroda részére,
- az önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásáról szóló önkormányzati rendelet szükséges változtatásának előkészítése.

Munkakapcsolatok:
- a házkezelési feladatok ellátása során a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda és a Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt-vel,
- lakáscélú helyi támogatási ügyekben a Lakásügyi Tanácsadói Testülettel, Népjóléti Csoporttal,
- önkormányzati tulajdon értékesítésekor a Földhivatallal, Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodával,
- bérleti szerződések megkötésekor a Jogi és Közgazdasági Irodával, közüzemi  szolgáltatókkal.

› Okmányiroda és nyilvántartó Csoport





Csoportvezető: Körösi Zoltán
Elérhetőségei: Tel: (62) 530-180
E-mail: korosi.zoltan@hodmezovasarhely.hu


Az önkormányzat jegyzője a polgármesteri hivatal részeként működtetett okmányiroda útján Hódmezővásárhely, Mártély és Székkutas illetékességi területén végzi - az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló 256/2000.(XII.26.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének kivételével - a külön jogszabályban hatáskörébe utalt, okmányokkal kapcsolatos feladatait. Az okmányirodák működésének személyi és technikai feltételeit az 58/1999. (XII.30.) BM rendelet határozza meg.

Az okmányirodán a köztisztviselők képesítési előírásáról szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendeletben meghatározott szakképesítésű köztisztviselőt kell foglalkoztatni. Az okmányiroda a jegyző szakmai irányítása és felügyelete alatt áll. Az okmányiroda csoportvezető vezetésével működik.

Az okmányiroda feladatkörei:

1. személyazonosító- és lakcímigazolványok kiadása és nyilvántartása
2. közúti közlekedési igazgatási feladatok ellátása
3. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása
4. vállalkozói igazolványok kiadása
5. anyakönyvvezetői, házasságkötési és a névviseléssel kapcsolatos feladatok ellátása
6. a választással, népszavazással kapcsolatos feladatok ellátása
7. az útlevél ügyintézéssel kapcsolatos feladatok
8. egyéb feladatok ellátása
9. a mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványának kiadása
10. elektronikus ügyintézés
11. tulajdonilap-másolat szolgáltatás
12. Vállalkozásokkal kapcsolatos hatósági ügyek

1. Személyazonosító igazolványok kiadásával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokban:

- dönt a személyazonosító igazolvány kiadásáról, kiadásának megtagadásáról, valamint a személyazonosító igazolvány visszavonásáról;
- dönt a talált személyazonosító igazolvány visszaadásáról;
- a törvényben meghatározottak szerint adatszolgáltatást teljesít a személyazonosító igazolvány nyilvántartásból;
- továbbítja a személyiadat- és lakcímnyilvántartás központi hivatalának (a továbbiakban: Központi Hivatal) a személyazonosító igazolvány kitöltéséhez szükséges adatokat;
- intézkedik a - személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés során tapasztalt, vagy a polgár által bejelentett - adatváltozásnak, adatjavításnak a személyiadat- és lakcímnyilvántartáson történő átvezetésről;
- értesíti a személyazonosító igazolvány találásáról, elvesztéséről, leadásáról, visszavonásáról és megsemmisítéséről a Központi Hivatalt és a találásról a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságot;
- kezeli a személyazonosító igazolvány kiadásának megtagadásával, a személyazonosító igazolvány visszavonásával, valamint leadásával kapcsolatos alapiratokat, továbbá gondoskodik az 1992. évi LXVI. törvény 9. §-ának (3) bekezdésében meghatározott iratok továbbításáról.

A személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló 168/1999.(XI.24.) Korm. rendelet határozza meg az okmányiroda e területtel kapcsolatos részletes feladatait.

2. A közúti közlekedési igazgatási területen az okmányiroda az alábbi feladatokat látja el:

- ellenőrzi a járművezetésre jogosító okmányok (a továbbiakban: engedély) kiállítása, érvényesítése, cseréje, pótlása iránti kérelem adatait, gondoskodik a kérelem teljesítéséről és az engedély ügyfél részére történő kiadásáról;
- a jármű tulajdonjogát igazoló hatósági okmány (a továbbiakban: törzskönyv) kiállítására, cseréjére, pótlására irányuló kérelem alapján intézkedik a törzskönyv kiállításáról és az ügyfél részére történő kiadásáról;
- ellátja a jármű közúti forgalomban tarthatóságát igazoló okmány kiállításával, cseréjével, pótlásával és az ügyfél részére történő átadásával kapcsolatos feladatokat;
- ellátja a fenti pontokban megjelölt okmányok kiadásával kapcsolatos hatáskörébe utalt adatkezelési feladatokat;
- átvezeti a nyilvántartáson az fenti pontokban megjelölt adatokat, illetőleg adatváltozásokat;
- továbbítja az okmánytár részére a nyilvántartásba történő bejegyzés és az okmányok kitöltésének alapját képező iratokat;
- az okmány elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a körözési nyilvántartást vezető szerv értesítésével kezdeményezi az okmánykörözés elrendelését;
- gondoskodik az engedély visszavonásáról, bevonásáról, a jármű forgalomból történő kivonásáról, valamint az ezekkel a feladatokkal összefüggő adatok nyilvántartásba történő bevezetéséről, továbbá az okmány- és rendszámtábla körözés elrendeléséről.

A közúti közlekedési igazgatás részletes szabályait: a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI.30.) BM rendelet állapítja meg.

3. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos feladatok:

- kezdeményezi a település közigazgatási területén lakcímmel rendelkező polgár adatainak, illetve adatváltozásainak, valamint a polgár adataiban a település közigazgatási területén bekövetkezett változásnak a nyilvántartáson történő átvezetését;
- végzi a polgárok személyi azonosítóval történő ellátásával, annak módosításával, illetőleg visszavonásával kapcsolatos feladatokat;
- ellátja a lakcímbejelentés tudomásul vételével összefüggő első fokú hatósági feladatokat;
- a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén adatszolgáltatást teljesít a nyilvántartásból;
- közokiratot ad ki a nyilvántartott adatokról;
- gondoskodik a személyes adatok védelméről;
- továbbítja az általa kezelt nyilvántartásba felvett adatokat a központi nyilvántartás részére, illetve átvezeti a helyi nyilvántartásban az adatok változását;
- ellenőrzi a személyazonosító igazolvány iránti kérelem adatait, intézkedik az okmány kitöltéséről és gondoskodik a polgár részére történő átadásáról;
- végzi a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolvány kitöltésével, nyilvántartásával és a polgár részére történő kézbesítésével kapcsolatos feladatokat;
- ellátja a személyazonosítás céljára szolgáló, illetőleg jogosultságot igazoló okmányok kiadásával kapcsolatosan hatáskörébe utalt, törvényben meghatározott adatkezelési feladatokat.

Egyéb feladatok:
- adatszolgáltatás a helyi nyilvántartás adattárából a társirodák, intézmények, magánszemélyek stb. részére ezekről külön nyilvántartás vezetése,
- hatósági bizonyítványok, másolatok (házasságkötéshez, személyi igazolvánnyal történő ellátásához) kiállítása,
- helyi nyilvántartás folyamatos karbantartása, KÖNYV-től kapott listák feldolgozása, cserelapok rendszerezése, a megfelelő állományba (aktív, passzív) állományba besorolása,
- lakcímjelentő lapok feldolgozása (kódolás, a nyilvántartó lapokon történő átvezetés, számítógépes rögzítés, hetenkénti továbbítás a TÁH-hoz),
- lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos eljárás lefolytatása,
- anyakönyvi változások átvezetése a nyilvántartáson,
- tartózkodási hely érvénytelenítésével kapcsolatos feladatok (minden esetben értesítés is), külön regiszter vezetése,
- bevándorolt, menekült, hazatelepült és magyar állampolgárságot szerzett személyek személyazonosító jelének igénylése, személyi igazolvánnyal történő ellátása érdekében igazolások kiállítása,
- közterületek névváltoztatásával kapcsolatos feladatok.

A részletes szabályokat a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, valamint e törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X.26.) Korm. rendelet tartalmazza.

4. Vállalkozói igazolványok kiadásával kapcsolatos feladatok:

- az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása, visszavonása, cseréje,
- az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozók nyilvántartása ,
- a központi nyilvántartásból történő adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok,
- adatszolgáltatás, értesítési kötelezettség az APEH, a Központi Statisztikai Hivatal, illetékes társadalombiztosítási szerv felé.

A részletes szabályokat az egyéni vállalkozásokról szóló 1990. évi V. törvény, valamint az egyéni vállalkozói igazolványokról szóló 129/ 2000. (VII.11.) Korm. rendelet határozza meg.

5. Az anyakönyvvezetői, a házasságkötési és a névviseléssel kapcsolatos feladatok ellátása során:


- vezeti a születési-, házassági- és halotti anyakönyveket,
- vezeti az apai adatok nélkül születettek szigorúan bizalmas nyilvántartását,
- vezeti a születési-, házassági- és halotti anyakönyvek betűrendes névmutatóit,
- vezeti az utólagos bejegyzések névjegyzékét,
- átvezeti a mindhárom típusú anyakönyvben a helyesbítéseket, kijavításokat,
- átvezeti az anyakönyvben a helyi családi események bekövetkezte miatti- valamint az ország bármely részéről és külföldről a társhatóságoktól érkezett okirat alapján- utólagos bejegyzéseket,
- előzetes és utólagos teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatok, válás utáni névváltoztatás, BM. névváltozás, külföldi állampolgárságú újszülött szüleinek családi állapotára vonatkozóan honosítás, visszahonosítás, állampolgársági bizonyítvány iránti kérelem, születési, házasság, haláleset hazai anyakönyvezése, egyéb adatok személyes nyilatkozatba történő foglalása, személyi adatok pontosítása érdekében saját hatáskörben jegyzőkönyvet vesz fel (ide tartozik a házasságkötés előtti hivatalos jegyzőkönyv felvétele is),
- rendszeresen adatot szolgáltat a személyiadat-és lakcímnyilvántartó helyi szerv, társhatóságok
- (gyámhatóság, más anyakönyvi szerv, megyei TÁH, és KSH) felé,
- alkalmanként - kérelemre - adatokat szolgáltat a rendőri szervek, Belügyminisztérium különböző szervei és a Csongrád Megyei Levéltár felé,
- közreműködik a házasságkötésnél, állampolgársági eskü letételénél és esetenként névadó ünnepségeken (a hivatal munkarendjén túl is),
- külföldi állampolgárok házasságkötésével kapcsolatos feladatokat lát el,
- jubileumi évfordulók rendez meg és azokon közreműködik,
- holtnak nyilvánítás és a halál tényének bírói megállapításával kapcsolatos anyakönyvi feladatokat lát el,
- honosított és visszahonosított külföldi állampolgárok magyar személyi számát megigényli,
- honosítási és visszahonosítási ügyekben a külföldi állampolgárok számára részletes tájékoztatást nyújt,
- honosítási kérelmeket és a szükséges okiratokat átveszi és továbbítja a Belügyminisztériumba,
- a honosított állampolgárokról az állampolgársági törvényben foglaltaknak megfelelően a hatóságokat értesíti,
- megkeresésre, kérelemre anyakönyvi kivonat, másolat, értesítést állít és ad ki,
- gépi rögzítést végez az 1,2,3,4,5,6,7-es válási lapokról,
- alapiratokat kezel.

A részletes szabályokat az anyakönyvekről, a házassági eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. számú törvényerejű rendelet határozza meg.

6. Választással, népszavazással kapcsolatos feladatok:

- választói névjegyzékek folyamatos karbantartása (elhaltak, költözködők törlése, felvétele, új értesítők kiállítása), a változásokról külön jegyzék vezetése szavazókörönként,
- választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásának folyamatos karbantartása,
- igazolások kiállítása,
- népszámlálással kapcsolatos feladatok,
- feladatkörhöz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása.

7. Útlevél ügyintézéssel kapcsolatos feladatok:

- magánútlevél kiadására irányuló kérelmek átvétele,
- kérelem adatainak ellenőrzése, a kérelem továbbítása az úti okmányt előállító szerv felé,
- leadott útlevelek érvénytelenítése, illetve intézkedés azok megsemmisítéséről,
- határátlépési engedéllyel összefüggő hatósági ügyek ellátása,
- ideiglenes magánútlevelek átvétele,
- elhunyt személyek úti okmányainak átvétele.

Az útlevél ügyintézéssel kapcsolatos okmányirodai feladatokat az 1998. évi XII. törvény, a 101/1998.(V.22.) Korm. rendelet, a 37/1998. (VIII.18.) BM rendelet, valamint a 15/2001. (VII.5.) BM rendelet határozza meg.

8. Mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványának kiadása:

- dönt a mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványának kiadásáról, kiadásának megtagadásáról, visszavonásáról, meghosszabbításáról, cseréjéről, pótlásáról,
- ellátja a feladatkörhöz kapcsolódó nyilvántartási feladatokat.

A mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványának kiadásával kapcsolatos okmányirodai feladatokat a 218/2003. (XII.11.) Korm. rendelet határozza meg.

9. Elektronikus ügyintézés:

-a regisztrációs szerv (okmányirodán) előtt megjelenő ügyfél kérelmére elvégzi az ügyfélkapu megnyitásához szükséges regisztrációt.

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes okmányirodai feladatokat egyebekben a 193/2005.(IX.22.) Korm. rendelet határozza meg.

10. Tulajdonilap-másolat szolgáltatás:

- kérelemre vagy megkeresésre az ingatlan-nyilvántartási számítógépes adatbázisból tulajdonilap-másolatot szolgáltathat,
- a tulajdonilap-másolatok kiadásáról naplót készít.

Az okmányirodák által történő tulajdonilap-másolat szolgáltatás részletes szabályait a 248/2005.(XI.15.) Korm. rendelet határozza meg, amely 2006.január 01. napján lép hatályba.

11. Egyéb feladatok:

- APEH igazolvánnyal kapcsolatos adatpontosítás, javítás,
- kollégisták személyi állományának ellenőrzése normatív támogatásokhoz,
- személyiadat- és lakcímnyilvántartás koordinációs feladatai keretében intenzív munkakapcsolatban áll a Polgármesteri Hivatal minden szervezeti egységével, ezek közül is kiemelten a Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodával, választások alkalmával a Jogi-Közgazdasági Iroda Önkormányzati Csoportjával és a Városstratégiai Iroda Informatikai Ügyekkel foglalkozó szervezeti egységével..

12. Vállalkozásokkal kapcsolatos hatósági ügyek:

- ügyfelek fogadása, felvilágosítás, általános jellegű ügyfél eligazítás
- telepengedélyezési eljárással kapcsolatos összes feladatok ellátása a 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet alapján,
- piac működésével kapcsolatos hatósági ügyek,
- működési engedéllyel kapcsolatos feladatok ellátásában történő közreműködés
- ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások ellenőrzése jogszabályok alapján
- vállalkozók működésére vonatkozó helyszíni ellenőrzési feladatok, az ellenőrzések során feltárt hiányosságokkal kapcsolatos hatósági intézkedések megtétele,
- pénznyerő automaták üzemeltetésével kapcsolatos jegyzői feladatok előkészítése,
- fizető vendéglátással kapcsolatos ügyintézés,
- tolmácsigazolványok kiadása.

› Népjóléti Csoport





Csoportvezető: Antal István

Elérhetőségei: Tel: (62) 530-133
E-mail: antalistvan@hodmezovasarhely.hu





Szakmai főtanácsadó: Kiss Andrásné

Elérhetőségei: Tel: (62) 530-189
E-mail: kissandrasne@hodmezovasarhely.hu

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város illetékességi területén a csoport végzi a szociális igazgatási feladatokat, ezen belül a hatáskörébe tartozó támogatások, ellátások iránti kérelmek elbírálását, szociális intézményi elhelyezésekhez kapcsolódó eljárások lefolytatását.


Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város illetékességi területén a csoport végzi a szociális igazgatási feladatokat, ezen belül a hatáskörébe tartozó támogatások, ellátások iránti kérelmek elbírálását, szociális intézményi elhelyezésekhez kapcsolódó eljárások lefolytatását.

A Csoport feladatait az alábbi jogszabályok határozzák meg:
- a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.),
- a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.),
- a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény,
- a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény,
- a pénzbeli és természetbeni ellátások igénylésének és megállapításának, valamint  folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet,
- a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet, - a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet,
- a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet,
- a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet,
- a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet.

A csoport ellátja a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás keretében működő Kapcsolat Központ szakmai felügyeletében történő közreműködést.
A csoport feladata kijelölt városi jegyző hatáskörében eljárva a más települések által benyújtott szociális, illetve gyermekjóléti tárgyú működési engedély kérelmek kiadásának előkészítése, működési engedély módosításra irányuló kérelmek döntésre való előkészítése. Ellátja továbbá a kiadott működési engedélyek tekintetében a jogszabályban előírt törvényességi ellenőrzési feladatokat.
A helyi Szociálpolitikai Kerekasztal működését a titkári feladatok ellátásával segíti.

Rendszeres ellátások terén a csoport tevékenységi körébe tartozó feladatok:
- ápolási díj iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárás lefolytatása, az ápolási kötelezettség ellenőrzése,
- időskorúak járadéka megállapítása iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárás lefolytatása,  hagyatéki teherként való bejelentése,
- aktív korúak ellátása megállapítására vonatkozó kérelmekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása,
egészségügyi hozzájárulás megállapítása, utalása,
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság elbírálása,
- nevelési-oktatási intézményekben nyújtott étkezési támogatás megállapítása és az intézmények részére történő kiutalása,
- hadigondozotti pénzellátás megállapítása iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárások  lefolytatása,
- lakásfenntartási támogatással kapcsolatos eljárás lefolytatása,
- a segélyezettek körülményeinek évenkénti, kétévenkénti felülvizsgálata,
- a kifizetett időskorúak járadéka, aktív korúak ellátása, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, adósságkezelési támogatás, kiegészítő gyermekvédelmi támogatás jogszabályban meghatározott hányadának havonkénti visszaigénylése,

Átmeneti ellátások terén a csoport tevékenységi körébe tartozó feladatok:
- átmeneti segély, átmeneti segély havi rendszerességgel történő megállapítására irányuló kérelmek elbírálása;
- temetési segély megállapítása iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;
- köztemetés elrendelése, hagyatéki teherigény bejelentése;
- kamatmentes kölcsön, csatornázási kölcsön folyósításával kapcsolatos eljárás lefolytatása;
- rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megítélése;
- egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítása,
- közgyógyellátásra való jogosultság megállapításával kapcsolatos eljárás lefolytatása;
- mozgáskorlátozott személyek támogatásainak megállapítása iránti kérelmek elbírálása, a
megállapított és folyósított anyagi támogatások rendszeres visszaigénylése;
- adósságkezelési támogatással kapcsolatos eljárás lefolytatása;
- étkeztetés, házi segítségnyújtás, illetve szociális otthoni elhelyezés igénybevételéhez jegyzői
igazolás kiadása a jövedelmi helyzetről;
- részvétel az egyes személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéhez szükséges gondozási szükségletet vizsgáló szakértői bizottság munkájában.

Általános feladatok:
- a csoportot érintő szakfeladaton lévő előirányzatokkal való gazdálkodás, a segélykeret felhasználás folyamatos figyelemmel kísérése,
- a polgárok ügyeinek intézése, ügyfélfogadási rend szerint,
- kérelemre adatszolgáltatás meghatározott szervek részére,
- DAREP részére havonkénti adatszolgáltatás megküldése a kizárólag egészségügyi szolgáltatásra jogosultakról,
- képviselők munkáját segítő teljes körű tájékoztatás adása,
- a csoport munkájával kapcsolatos helyi rendelet-tervezetek, a testületi előterjesztések, a határozati javaslatok szakmai előkészítése,
- az iroda tevékenysége során keletkezett adatok és döntések számítógépes adatbázisban történő teljes körű rögzítése,
- minden pénzbeli támogatási forma feldolgozása, határozatok készítése,
- segélyformánkénti listák készítése, feladása a Közgazdasági Iroda keretében működő Kincstár felé,
- statisztikai adatszolgáltatás a KSH felé, adatok lekérése,
- nyilvántartások számítógépes vezetése,
- Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város illetékességi területén a szociális igazgatási feladatok,
ezen belül a hatáskörébe tartozó támogatások, ellátások iránti kérelmek elbírálásával összefüggő helyszíni környezettanulmányok elvégzésének megszervezése;
- megkeresésre környezettanulmány készítése és továbbítása;
- hagyatéki ügyekben, bírósági eljárásban jogi képviselet;
- tartozások behajtásának intézése

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép