HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FÉRFI KOSÁRLABDA SPORTJA

 

1946-ban Balogh Imre honosította meg városunkban a kosárlabda sportot.
1947-ben volt az első hivatalos mérkőzés. A férfi csapat az első időszakban a megyei és kerületi bajnokságban szerepelt.

1953-tól területi bajnokságba kerültek. Legnagyobb sikereit a sportág az országos középiskolai bajnokságokban érte el - a Bethlen Gábor Gimnázium csapatai többször a döntőbe is eljutottak. Balogh Imre eredményes testnevelő tanári és edzői munkáját fémjelzi, hogy nevelőedzője volt a sokszoros válogatott és olimpikon Bencze János és Gabányi László kosárlabdázóknak, akik a gimnáziumban kezdtek kosárlabdázni.

1964-től edzősége alatt a férficsapat, évtizedekig szerepelt eredményesen az NB II-ben - ötször végeztek dobogón, nemegyszer alig lemaradva a feljutástól.

Az 1970-s években nem kísérte ekkora siker a szereplést és 1976-ra ismét a megyei bajnokságig zuhantak. Balogh Imre 1976 végéig edzősködött, majd hosszú és súlyos betegség után 1993. július 17.-én hunyt el. Emlékét diáksport alapítvány őrzi.

1977-ben Faragó István vette át a csapat irányítását és egy év alatt sikerült visszajutni az NB II-be. (a mai NB I/B-nek megfelelő szint) A csapat mérkőzéseit 1979-től a Kossuth Szakközépiskola tornatermében játszotta, nemegyszer 7-800 néző előtt. A következő években mindig dobogós helyezést értek el és

1983-ban feljutottak az NB I-be. Az együttes végül 1988-tól lett stabil NB I-s, sőt

1992-ben a csapat az NB I/A csoportba jutott. A nézők hétről - hétre az ország legjobb kosárlabdázóit láthatták és sok vásárhelyi győzelemnek örülhettek. Olyan saját nevelésű játékosokat adott a város a magyar ifjúsági- és felnőtt válogatottnak, mint Kis Sándor, Kis Attila, Góbi Richárd és Gémes Levente.

1993/94-ben érte el legnagyobb sikerét a hódmezővásárhelyi kosárlabda sport, amikor a Nemzeti Bajnokság legmagasabb osztályában a 8. helyen végzett, sőt a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutott. Ekkoriban minden hazai mérkőzés telt ház előtt zajlott az új Hódtói Sportcsarnokban, sőt nem egyszer 2000 nézőnél több is bezsúfolódott. A kitűnő hangulatú mérkőzések a legfontosabb városi sporteseménnyé váltak, a kosárlabda a város legnépszerűbb sportága lett, gyerekek százai kezdtek kosárlabdázni.

Sajnos a sok siker sohasem párosult megfelelő anyagi támogatással, hiszen az Önkormányzaton kívül nem volt jelentős szponzora a csapatnak. A következő 10 év során 5 különböző néven, négyszer megszűnve, majd újjáalakulva próbált a mindenkori vezetőség stabil anyagi hátteret biztosítani, sikertelenül.

2000. januárjában következett be a mélypont, amikor is a legújabb egyesület (rendkívül rossz szereplése és kilátástalan anyagi helyzete miatt) visszalépett bajnokság közben az NB I/B-től. Ezután 2001/2002-ben volt még egy szerencsétlen próbálkozás a "minőségi" (profi-félprofi) kosárlabdasport felélesztésére, ismét új egyesülettel, de ez is kudarccal, visszalépéssel fejeződött be.

2000-ben, majd 2003-ban a Vásárhelyi Kosársuli többségében saját nevelésű, amatőr helyi fiatalokkal mindkét visszalépés után megmentette az NB I/B-s szereplés jogát, feljutva a következő bajnokságban az NB II-ből. Szerény anyagi eszközeivel, az Önkormányzat hathatós támogatásával biztosítja a fiataloknak az NB I-s junior és felnőtt játéklehetőséget, illetve a nézőknek a bajnoki mérkőzések ingyenes megtekintését.

A 2004/05-s bajnokság fantasztikusan sikerült: junior csapatunk megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, a felnőttek a 2. helyen végeztek. Magyar Kupa: kivertük a Pécs, majd a Szolnok csapatait, sőt idegenben legyőztük a Kecskemétet is. A legjobb nyolc közé jutottunk.

 A 2005/06-s bajnokságban felnőtt csapatunk megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, és 8 év után ismét lesz "A" csoportos kosárlabda mérkőzés Vásárhelyen!!! Magyar Kupa: a legjobb 8 közé ezúttal nem sikerült bejutni, három sikeres forduló után kivert bennünket a Pécs. (87-89)

2006. november 4. - 60 éves a vásárhelyi kosárlabdasport - emlékünnepség
    A sportágban végzett több évtizedes munkájukért díszoklevelet kaptak:
        dr. Kováts Dénesné Telek Magda, Balogh Imréné Petrik Erzsébet, Kenéz Imre, Bencze János, Lehmann István,
        dr. Budai Csabáné Várnagy Zsuzsa, Fürdökné Nagy Zsuzsa, Faragó István, dr. Elek András, Valaczkay Győző,
        Czuprák László, Szilágyi László, dr. Borbáth Csaba, Góby Henrik és Gémes Levente.

A 2006/07-s bajnokságban felnőtt csapatunk 13. helyével bentmaradt az NB I/A-s bajnokságban.

Vissza a kezdőlapra