Hódmezővásárhely Vásárhelyi diákok rajzai az Európai Parlamentben

« belépés
portál saját oldal

Vásárhelyi diákok rajzai az Európai Parlamentben2012. január 31., kedd
a A

Rostás Vanda rajza díszíti az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának idei naptárát. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába járó nyolcadikos diák rajza a naptár fedőlapjára került, és a zsűri különdíját is elnyerte. A kalendáriumba összesen 24 kép került, ebből nyolc rajzot vásárhelyi diákok készítettek.

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának tavaly meghirdetett rajzpályázatára a 10-15 éves korosztályba tartozók jelentkezhettek, a pályázat fő címe „Szeretlek Európa” volt. Az alcímben tovább szűkítették a témaválasztást: a rajzokon annak kellett megjelennie, hogy mit adott a dél-alföldi régió Európának, és fordítva, Európának mit köszönhet a régió.
Rostás Vanda, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda 8. osztályos tanulójának rajzát a zsűri különdíjjal jutalmazta, munkája bekerült a legjobb alkotások közé.
Az általa készített kép az Európai Parlament Tájékoztatási Iroda 2012-es naptárának borítóján szerepel majd. A kalendáriumba összesen 24 kép került, ebből nyolc rajzot vásárhelyi diákok készítettek.
A rajzokból kiállítás is készült, melynek megnyitójára a budapesti Európa Pontban került sor. Itt nemcsak Rostás Vanda rajza látható, hanem az Aranyossy Ágoston Általános Iskola diákjainak munkái is, amelyek szintén a pályázat díjazottjai között szerepeltek.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép