Hódmezővásárhely Tanulmány készült az állambiztonsági szolgálatok hódmezővásárhelyi működéséről

« belépés
portál saját oldal

Tanulmány készült az állambiztonsági szolgálatok hódmezővásárhelyi működéséről2010. február 4., csütörtök
a A

A magyar városok közül Hódmezővásárhelyen készült el elsőként az állambiztonsági szolgálatok 1956 és 1989 közötti helyi tevékenységét bemutató tanulmány - jelentette be Lázár János polgármester sajtótájékoztatóján.

A 2008 szeptemberében indult kutatások célja, hogy a hódmezővásárhelyiek szembe nézhessenek múltjukkal, megismerhessék, milyen hatást gyakoroltak az állambiztonsági szolgálatok a város kulturális, gazdasági, egyházi, politikai, társadalmi életére - mondta a fideszes politikus a városházán tartott sajtótájékoztatóján.

A tanulmány az egykori Belügyminisztérium volt III/III-as csoportfőnökségének kilencvenhat, Hódmezővásárhelyen tevékenykedett hálózati személyét és ötvenhat tartótisztjét azonosította – közölte a politikus.

A kilencvenhat ügynök közül harminckét embert nem sikerült név szerint azonosítani, mivel a nyolcvanas évek második felében Hódmezővásárhelyen az aktív hálózati személyek beazonosításához szükséges dokumentumok eltűntek – mondta Lázár János. A tanulmány foglalkozik negyvenkilenc további olyan ügynökkel is, akik fő tevékenységüket nem Hódmezővásárhelyen, hanem Csongrád megyében máshol folytatták – tette hozzá.

A polgármester hangsúlyozta, a kutatás nem érintette sem a katonai titkosszolgálatok, sem a hírszerzés tevékenységét. A feldolgozott jelentések alapján a hálózat tevékenysége a hétvégi disznóvágástól az otthoni beszélgetésig átszőtte a hódmezővásárhelyiek életét 1956 és 1989 között. Kezdetben az 1956-os forradalom leverése volt az állambiztonsági szolgálat tevékenységének középpontjában, a hatvanas években a téeszesítés, a hetvenes években az egyházi élet, illetve a fiatalok "rendszerellenes" tevékenysége vált fontossá, a nyolcvanas években pedig előtérbe kerültek a szerveződő ellenzéki pártokkal kapcsolatos feladatok – fogalmazott a polgármester.

A kutatás korántsem fejeződött be, a történészek folytatják az esetenként több száz oldalas munkadossziék feldolgozását – mondta Lázár János.

A város közgyűlése fontosnak tartja, hogy valamennyi Hódmezővásárhelyt érintő állambiztonsági dokumentum nyilvánosságra kerüljön, ezért az elkészült tanulmány és a további kutatási anyagok teljes egészében hozzáférhetők lesznek a vásárhelyi Emlékpont múzeumban, a városi levéltárban, illetve könyvtárban, valamint az önkormányzat honlapján.

Lázár János arra az újságírói kérdésre, nem sért-e személyiségi jogokat az egykori ügynökök nevének nyilvánosságra hozása, kifejtette: a tanulmány összefoglalóját "a közgyűlés nyilvános ülésen tárgyalta meg, a kutatást az Emlékpont múzeum történészei az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a hatályos jogszabályoknak megfelelően végezték". Hozzátette: a hódmezővásárhelyieknek joguk van megtudni, hogyan működött a diktatúra a mindennapokban, s ettől a joguktól nem foszthatja meg őket senki.

(MTI)

A tanulmány anyaga itt található:

Beszámoló
1. kötet
2. kötet
3. kötet

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-02»
H K SZE CS P SZO V   1234567891011121314151617181920212223242526272829

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2011. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép