Hódmezővásárhely Kéthetes kényszerpihenő a Tornyai múzeum felújításában

« belépés
portál saját oldal

Kéthetes kényszerpihenő a Tornyai múzeum felújításában2012. február 17., péntek
a A

A nagy hideg és a sok hó miatt kéthetes kényszer pihetőt kellett beiktatni a Tornyai János Múzeum felújításánál és bővítésénél. Ez a kiesés azonban nem hátráltatja a beruházás tervezett befejezését, ugyanis a korábbi időszakban nagyon jó ütemben haladt az építkezés.

Az elmúlt időszakban jó ütemben haladtak a Tornyai János Múzeum korszerűsítési munkálatai. Az új épület homlokzati hőszigetelése előrehaladott állapotban van, hiszen már az üveg nyílászárókat és az üvegfalat is elhelyezték, de a meglévő létesítmény téglaburkolata is elkészült. A Deák Ferenc és a Szegfű utca sarkán látványos változások történtek, hiszen a pince szint kialakítása után az itteni új rész szerkezetépítése zajlik, a kivitelező már az első emeleti betonacél szerelésnél tart. A munka menetét azonban a múlt hét elején jelentkező komoly fagyok visszavetették.

- Pillanatnyilag nem sok munkavégzés történik a múzeumnál, hiszen csak az épületen belül tudnak dolgozni a szakemberek a komoly mínuszok és a nagy hó miatt. Egyeztetéseket folytatunk a kivitelezővel, hogy ha az idő enyhül, akkor folytatódhat a munka – mondta Mucsi László, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda vezetője.

Az időjárás előrejelzés szerint a hétvégére már nulla fok fölé emelkedik a hőmérséklet, így csupán kéthetes lesz az építkezés kényszerpihenője.

- Ezt a két hetet a januárban pótolni tudtuk, mivel januárban olyan kedvező volt az időjárás, hogy ez a februári két hetes leállás egy ilyen téli évszakba belefér - tette hozzá Mucsi László.

A mostani munkakimaradás így nem hátráltatja a beruházás tervezett befejezését, a múzeum átadását.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép