Hódmezővásárhely Idén elkészül az Ótemplom felújítása

« belépés
portál saját oldal

Idén elkészül az Ótemplom felújítása2012. február 17., péntek
a A

A Református Ótemplom felújítása a Dél-alföldi Regionális Operatív Program keretében, több mint 271 millió forintból valósul meg, a tervek szerint még ez év augusztus végéig. Az átalakítások csak a templombelsőt érintik.

A Református Ótemplom a város egyik legöregebb épülete, műemlék, a benne lévő berendezéssel együtt. Ennek megfelelően külön engedélyekre volt szükség, ahhoz, hogy a több mint 271 millió forintból megvalósuló belső átalakítás megkezdődhessen.

- Az átalakítás csak templombelsőt fog érinteni. Például a fűtési rendszert, szigetelést. Padlófűtést alakít ki a kivitelező, és termálvízzel fogjuk a templomot fűteni. A falak is meszelésre kerülnek. A régi 300 éves téglákból, ami szép állapotban van, azt vissza fogjuk tenni. Új járóburkolat lesz, a padokat megerősítjük. Restaurálni fogjuk az orgonát is – mondta Bán Csaba, református lelkész.

A felújítás főbb szempontjait már hat évvel ezelőtt felmérték, de csak most nyílt pályázati forrásból lehetőség az átalakításokra.

- 2013-ban a mögöttem az épület 300 éves lesz. Van egy szép jubileum, itt indultunk el. A másik pedig, hogy nem tudunk senkinek megfelelő körülményeket biztosítani, aki ide bejön – összegezte Bán Csaba, hogy miért most indul el a két évvel ezelőtt sikerre vitt pályázat megvalósítása.

A hívek a tervek szerint augusztus végéig a Zrínyi utcai gyülekezeti házban vehetnek részt a református hitéletben, ekkora készül el ugyanis a Református Ótemplom új belső tere.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép