Hódmezővásárhely Gregus Mátéról készített filmet Baté Szilveszter

« belépés
portál saját oldal

Gregus Mátéról készített filmet Baté Szilveszter2012. január 31., kedd
a A

A Homoki apostol című kétórás alkotás bemutatójára az Emlékpontban került sor. A filmvetítés előtt Szél István, Székkutas polgármestere úgy fogalmazott: a film Baté Szilveszter tíz éves amatőr filmkészítői munkásságának megkoronázása.

Két éves munka eredményeként született meg Baté Szilveszter Homoki apostol című filmje, amellyel Gregus Máténak állít emléket. Az előzetes kutatómunka során a film készítője bejárta a tanyavilágot, visszaemlékezőket keresett, akik személyesen ismerték Gregus Mátét és régi fényképeket digitalizált majd retusált, hogy hiteles dokumentumokkal támaszthassa alá filmjét. A rendező az elkészült alkotással szűkebb hazáját, Székkutas községet is szerette volna megismertetni a nagyközönséggel.

- Mivel székkutasi vagyok, úgy éreztem, hogy a 150. születésnapi évfordulóhoz valahogyan nekem is hozzá kell járulni. Ezen kívül Vásárhely-Kutast is talán a legjobban így tudom bemutatni: képekkel és külső felvételekkel. A filmhez hatalmas segítséget kaptam a helyi lakosságtól, az Emlékponttól és a vásárhelyi, illetve a székkutasi önkormányzattól – mondta Baté Szilveszter, amatőr filmrendező.

A Gregus Máté életét felidéző visszaemlékezések, és a sok fotó mellett külső felvételek mutatják be Székkutas életét és kultúráját, de Labozár Antal prímás nótái szintén szerepelnek a filmben. A 2011-es emlékév alkalmából Szenti Tibor néprajzkutató tartott előadást. Ebből is idézett a film készítője. A fenti formai eszközök hatására Gregus Mátéról sajátos kép alakul ki a nézőben.

- Féja Géza írja róla, hogy „homoki apostol”. Ez valójában így van. Az egész élete bizonyosság arra, hogy a saját környezetében mit tudott kihozni a semmiből. Így hozta létre gyümölcsös gazdaságát, de ugyanakkor Vásárhely-Kutas alapítója is volt. Hiteleket vett fel, hogy a gazdasága is létezzen, de a közösségért is sokat tett, a film erről szól – tudtuk meg Baté Szilvesztertől, a Gregus Mátéról készített dokumentumfilm rendezőjétől.

Baté Szilveszter, munkájának elismeréseként Szél Istvántól, Székkutas polgármesterétől számítógépes hardver csomagot kapott. Ennek köszönhetően az amatőr filmes magasabb technikai színvonalon folytathatja a későbbiekben filmes tevékenységét. A polgármester bízik abban, hogy a Homoki apostolt a vásárhelyi és székkutasi bemutatót követően, a Gregus-kiállítás keretében tovább vándoroltatják majd, így más településeken is megtekinthetik a nézők.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép