Hódmezővásárhely Egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól a kormányfő az államtitkárokkal

« belépés
portál saját oldal

Egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól a kormányfő az államtitkárokkal2010. július 29., csütörtök
a A

Hétfőtől végiglátogatja az összes szaktárcát Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen, egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól az államtitkárokkal - tudta meg az MTI kormányzati forrásból.

Az MTI információi szerint a kormányfő először a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági minisztériumot keresi fel, majd kedden a közigazgatási és igazságügyi tárcánál egyeztet a miniszter jelenlétében az egyes államtitkárokkal.

A megbeszéléseken az elkövetkező négy év feladatait, terveit tekintik át. A kormányfő mind a nyolc szaktárcát felkeresi az elkövetkező hetekben.

A kormányzati struktúra alapján a miniszterelnök várhatóan összesen mintegy negyven államtitkárral egyeztet majd.

A miniszterelnökséget államtitkári rangban Varga Mihály vezeti, a Nemzetgazdasági, a Nemzeti Erőforrás és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál hét-hét, a vidékfejlesztési tárcánál hat, a külügyi és honvédelmi tárcánál kettő-kettő, míg a belügyi tárcánál három államtitkárral folytat majd megbeszéléseket a teendőkről és szakmai elképzelésekről.

(MTI)

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-02»
H K SZE CS P SZO V   1234567891011121314151617181920212223242526272829

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2011. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép