Hódmezővásárhely Antal Imre 75 éves lenne

« belépés
portál saját oldal

Antal Imre 75 éves lenne2010. július 29., csütörtök
a A

Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.

Szülei pedagógusok voltak, ő orvosnak készült, emellett zongorázni tanult. Gyorsan és örömmel haladt a tanulásban, noha kezdetben még zongorájuk sem volt. Egy iskolai fellépésének híre eljutott a szegedi konzervatórium igazgatójához, s 12 évesen már megkezdhette tanulmányait az intézményben. Mindennap bejárt Hódmezővásárhelyről Szegedre, az iskolát magántanulóként végezte. 1951-ben a család felköltözött Pestre, ahol két év múlva lakást kaptak a Damjanich utcában. Antal Imre az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjain bejárta a fél világot, s nem kevesebb mint hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt versenyen első díjat nyert.

Idehaza a Fiatal Művészek Klubjában talált módot a feloldódásra, ahol állandóan vicceket mesélt. Erre figyelt fel Békés József író, a televízió szerkesztője, aki azt mondta: "figyellek téged, te olyan jól szórakoztatod itt a közönséget, gyere hozzám műsorvezetőnek". 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű (természetesen élő) műsorban állt először kamera elé, s mivel lámpaláznak nyoma sem mutatkozott rajta, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk, halló lányok című, nagy népszerűségre szert tett ifjúsági program vezetését.

Felívelő zenei pályafutása váratlanul kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.

A televízióban jól kamatoztatta verbális tehetségét, színészi vénáját. A művelt, több nyelven is tudó, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az ország "Antalimije" lett, képességeivel feledtette apró termetét, jelentéktelen külsejét. Számtalan népszerű műsor vezetője volt, több tévéjátékban pedig színészként is játszott. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Vitray Tamással közösen vezette a szilveszteri tévéadásokat. Legtovább a Szeszélyes évszakok című derűs műsorban láthattuk a képernyőn. 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották.

Az Erkel-díjas (1984), érdemes művésznek (1988) két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami című kötet (ezen a néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe, 1998-ban pedig az Antal Imre legjobb viccei című könyvén szórakozhattak az olvasók.

Lételeme volt a humor, az önirónia, jó néhány viccmesélő verseny győztese volt, egy alkalommal öt órán keresztül mesélt vicceket egy színházban, alaposan lefárasztva közönsége nevetőizmait. Antal Imre 2008. április 15-én daganatos betegségben hunyt el.

(MTI)

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-02»
H K SZE CS P SZO V   1234567891011121314151617181920212223242526272829

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2011. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép