Hódmezővásárhely A hódmezővásárhelyi szépség, Szabó Fanni volt a közönség kedvence

« belépés
portál saját oldal

A hódmezővásárhelyi szépség, Szabó Fanni volt a közönség kedvence2012. január 31., kedd
a A

Miskolcon rendezték meg a Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntőjét, ahol a Csongrád megyét képviselő vásárhelyi lány, Szabó Fanni közönségdíjas lett, illetve több különdíjat is kapott.

Nagyon erős mezőnyben kellett szépségével, jó kommunikációs készségével és mozgásával elbűvölnie a zsűrit és a közönséget Szabó Fanninak a hét végén, a miskolci egyetem díszaulájában megrendezett Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntőjén. A versenyt egy rövid felkészítő tábor előzte meg, ahol különböző tréningeken vettek részt a lányok, a döntőt szombaton tartották.

- A mozgásunkat kellett megmutatni, illetve a kommunikációs készségünket kellett kibontakoztatni. Minden lánynak a saját megyéjéből egy nevezetességről kellett pár szót szólni - mondta Fanni.

Fanni Csongrád megyét képviselte a megmérettetésen, de vásárhelyiként természetesen egy itteni nevezetességet mutatott be, a Fekete Sast. Emellett persze az alak, a szépség és a mozgás is a kiemelt szempontok között szerepelt a versenyben.

- Díszmagyar ruhában, bikiniben, alkalmi ruhában, illetve magyar népviseleti ruhában vonultunk fel. Úgy gondolom, hogy a kommunikációban el tudtam kápráztatni a közönséget és a zsűrit, és bikiniben is hoztuk a színvonalat a lányokkal - tette hozzá Fanni.

A vásárhelyi lány a közönségdíjat nyerte el az országos döntőben, de különdíjakat is kapott. Többek között egy portfólió fotózást, amely karrierje szempontjából fontos állomás lehet. Egyelőre azonban a tanulásra koncentrál, majd az államvizsga után egy ideig még biztosan a szépségiparban szeretne dolgozni.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép